Zűrzavar van, anarchia, drága az étel, viszonylag drága a pia! – A Pannónia Fesztiválon jártunk

Első nap:

Mint az minden évben, idén is a Pannónia Fesztivál nyitotta a fesztiválszezont, és mint minden évben, most sem hagyhattuk ki kedves barátaimmal. Lehet csalódni egy olyan helyben, ahova már szinte haza jár az ember? Egy olyan 5 napos zene fesztiválban, ahova napra lebontva 1300 forint a jegy? Egy olyan fesztiválban ahol a sör normál kocsmai áron mozog és nem 500 forint? És egy olyan fesztiválban, ahova olyan arcok (punkok, rockerek) járnak, akiktől a szüleid születésed óta féltenek, mégse ért eddig egyik évben sem semmilyen atrocitás, és a légkörre a legtalálóbb szó az otthonos (na meg a porral telített)? Sajnos idén, mint minden szerelmi kapcsolatban, hullámvölgybe értünk.

Pedig a fesztivál előtt nagyon pozitívak voltak az előjelek. Öt napra bővült a program, a jegyár még mindig a bőven elfogadható kategóriában mozgott, vagány volt az új arculat a Flúgos Futam szereplőivel, jött az amerikai „nagyágyú”, a Twisted Sister, volt rendes promóciója a fesztiválnak (nem úgy, mint tavaly, pedig akkor volt szerencsém szerepelni a fesztivál reklámjában, amit bárki megnézhet, ha rákeres youtube-on az 200 megtekintés alatti videókra). Akkor mégis mi volt a baj? Hát kezdjük!

A honlapon a csütörtöki napon a pénztárnyitás 12 órára volt kiírva, a kapunyitás pedig 14 órára. Ehhez képest délután 3 fele nyitottak a pénztárak, ekkorra nagyon sok és nagyon ideges ember gyűlt össze. A legfájóbb az volt az egészben, hogy aki lelkes volt, és előre váltott jegyet, annak többet kellett állnia, mint annak, aki ott akarta megvenni. Illetve az sem esett jól, hogy elkapott a déja vu, ugyanis tavaly is ugyanezt eljátszották a szervezők. Ezek után eljutottunk ahhoz, hogy 104 perc hering-üzemmódban való várakozás után bejutottunk. És ezalatt csak egyszer akartak minket megverni! Na de semmi probléma, már csak a táska átkutatáson kellett átjutni. Gyakorlatilag egy Háború és béke vastagságú panaszkönyvet simán tele lehetett volna írni a beengedő szekusok átvizsgálása alatt. Minden elvettek, ami fémből volt, szemöldökcsipeszt, fém bögrét, folyékony szappant, bármit. Kaját és piát ugyebár nem lehetett bevinni, ez ki volt írva világosan, mégis sokan megpróbálkoztak vele, - konzervet eldugni a neszeszerben és hasonló trükkök-, ezeket jogosan elvették, viszont kérdés nélkül dobták ki, pedig csak az volt kiírva, hogy kaját bevinni nem szabad, nem pedig megpróbálni bevinni és aztán visszabattyogni vele a kocsihoz. Bizonyára senkit sem vágott földhöz a 80 forintos májkrém elbukása (bár aki ilyennel próbálkozik, azt nem veti fel a pénz), de attól még ennél nagyobb parasztságot nehezen tudok elképzelni. Na de lendüljünk túl ezen is! Ezután jöhetett a sátorállítás az orkán erejű szélben, és kész is voltunk! A baj csak az volt, hogy a fél napos, szervezési hiányosságok miatti szopkodással elment annyi időnk, hogy lemaradtunk a Velőrózsákról meg a Beatricéről, a 16:50kor kezdő King Kong halott zenekar helyébe pedig bele sem akarok gondolni… De igazából nem annyira zavart minket ez akkor. És hogy miért? Mert fingunk nem volt arról, hogy milyen koncertek mennek, ugyanis a programfüzetek csak másnap érkeztek meg, addig néhány szerencsés volt, akik egy fehér A4-es lapra nyomtatott programot kaptak. Az első nap első koncertje tehát a fél 9 fele kezdő HS7 volt. Bejött az első pár szám, viszonylag jól is szóltak, viszont 3 dal után rohantunk a Twisted Sisterre. És akkor most ennek szentelnék egy külön bekezdést.

A Twisted Sister koncertjét nagyon sokan várták, viszont ahhoz képest nem voltak olyan sokan (biztos még a behozni kívánt éles szélű fogkrémet magyarázták ki a bejáratnál). A zenekar igyekezett megfelelni az elvárásoknak, főleg az énekes csávó (?) tett meg mindent, sokakat meg is győzött, engem sajnos nem. Én viszonylag nehezen tudtam beleérezni ebbe a hajmetál dologba, és mivel két számukat ismertem (vajon melyik kettőt?), ezért azt vártam, hogy majd a többinek legalább a fele legalább akkora durranás lesz, mint amekkorának a zenekar volt beharangozva a fesztivál előtt. Azonban a többi dal ugyan olyan volt, igazából észre se vettem volna, hogy újba kezdenek, ha a frontember nem tolt volna el pár fuck-ot a számok között. Ennek ellenére nem mondom, hogy életem egyik legrosszabb koncertje volt, inkább azt, hogy egy időutazás a hajmetál, a farmerdzsekik, bőrgatyák, sminkelt férfiak, este kilenckor is hordott napszemüvegek és dugásról meg sörivásról szóló dalok korába. Akit nagyon érdekelt ez a kor (vagy mert élt akkor, vagy mert nem), az tuti jól érezte magát, a zenekar mindent megtett (a két ismert dalnál persze én is ugráltam a tömeggel), viszont aki azt várta, hogy majd ezek a srácok térítik meg, hogy legyen a hajmetál felszentelt papja, az azért nem bánta, hogy véget ért a buli.

Twistedék után pedig jött egy megdöbbentő élmény. Egy „tarkón verős”, olyan igazi állat a földről felszedős sokk. Srácok, szégyen, nem szégyen, de a Magna Cum Laude nagyon jó volt! Mondom ezt én, aki eddig, ha csak meghallotta a zenekar nevét, egyből igyekezett összerakni egy olyan mondatot, amelyben egyszerre alany és állítmány a „gagyi” és a „végtelenül kommersz” szavak. A tök véletlen kaptuk el, nem mondom, hogy végig tomboltam a koncertet, de az utolsó 25-30 perc, nagyon derék volt. Az énekes elmondta, hogy a következő dal az édesanyjának szól, aki 3 nappal azelőtt halt meg. Na, onnantól nem lehetett nem szeretni őket, és amúgy tényleg nagyon jól szóltak élőben. A ráadásban volt Nirvana, meg a Beatlestől az All The Lonely People, tehát ez nekem egy csillagos ötös volt, és utólag is elnézést a srácoktól (bár azért a lemezük kétlem, hogy túl sokat fog forogni nálam).

Ezt követően még jutott az Intim Torna Illegálból másfél szám nagyon hátulról, tehát messzemenő következtetéseket nem kívánok levonni, csak annyit, hogy arról a zenekarról is azt lehet mondani, hogy élőben egész jók, de kétlem, hogy túl sokat énekelgetném idehaza, hogy „vágjunk lyukat a kádba”. Majd pedig a kötelező Pafés zúzás a Rózsaszín Pitbullon, ők hozták a megszokott formát, mindenki pont azt és annyit kapott, amennyit várt ettől a koncerttől. Ekkorra már nagyon megfáradtunk, bizonyára közre játszott az elfogyasztott pálinka, na meg a délután sorban várakozással töltött idő, szóval csak annyira volt időnk, hogy feloldjuk Kovbojok- szüzességemet, és meghallgassuk a Kakadalt és irány a sátor!

Második nap:

A második nap reggelén viszonylag egyszerre tért magához az egész társaság, így hát felkerekedtünk egy kis zsömit meg teát beszerezni, ezáltal valamiképp bocsánatot kérni belső szerveinktől az előző esti bűneinkért. Útközben hallottuk, ahogy egy srác éppen azt fejtette ki a haverjának, hogy az ő sátrukat úgy kirabolták, hogy még a ruháikat is elvitték. Na itt már a vállamra ült a kisördög, ugyanis egyrészről tavaly is nagyon sok lopás történt, másrészről pedig előző nap a beléptetésnél láttam olyan arcokat akikre nem hogy 100 forintot, de még egy fogpiszkálót se bíznék (félreértés ne essék, itt nem a punkokról van szó!). Szóval attól kezdve a fejem alatt tartottam az értékeimet alvás közben.  Elfogyasztottuk reggelinket, lassan mindenkinek bebootolt a rendszere, így hát elindultunk dél fele az első sörért. A bökkenő ott kezdődött, hogy sehol se lehetett sört kapni, a beszédes nevű maláta bárban is arcon röhögtek minket, hogy „srácok, itt, sört?”. Eszembe jutott még előtte, hogy szerencsésen hozzájutottunk a fesztivál előtti hónapokban olyan kuponokhoz, amelyekkel 2 sör vásárlása esetén a másodikat fél áron kapjuk. Mondom, mindegy, akkor ne sörözzünk, csak legalább járjunk utána, hogy hol lehet majd egyszer, órák múlva beváltanunk. Ennek kiderítés nagyjából egy egész órát, és 10 megkérdezett személyt ölelt fel, míg végül a főszervező úrtól megtudtuk a válva várt választ: 42! Na jó, igazából ennél is viccesebb volt. A sörkuponokat a Mikulásgyárban váltották be!! Ehhez most nem fűznék semmit, inkább ugorjunk pár órát, és pár csomag vízipipa dohányt, és kezdjük a nap első koncertjével: Maszkura és a Tücsökraj az MR2 sátorban.

A koncert egész jó volt, én minden féle megerőltetés nélkül végigugráltam, csak azt bántam, hogy viszonylag kevesen voltak. Vagyis igazából ez nem igaz, viszont az a sátor akkora volt, mint egy focipálya, és az a párszáz ember elveszett benne, kényelmesen előre lehetett sétálni az első sorig. Pedig szerintem Maszkuráéknak kisebb, füstösebb klubkoncertek jobban állnak, itt a világos, ritkásan feltöltött sátorban este 6 fele nem ütött akkorát a buli, mint szokott, nem volt meg az a varázs, ami máskor mindig ott lebeg a nézőtér felett. De nekem azért bejött.

A sátorból kiszédelegve egyből indultunk a Nagyszínpad, ahol kezdtek már Várpalota büszkeségei, a srácok a telepről, a Vad Fruttik. Az idei évre végre sikerült rájönniük a szervezőknek, hogy egy Várpalotai zenekar, akik amúgy egész jók, simán felférnek az EDDA mellé a főszínpadra, ugyanis tavaly például az akkori Nagysátorba konkrétan nem lehetett beférni. A Nagyszínpadnál viszont kényelmesen elfértünk, végig is ugráltam az egész koncertet, nem volt ez sem valami szuper teljesítmény, „csak” egy „szokásos, király Fruttik koncert.

Innentől azonban meghalt a buli. Volt egy indokolatlan másfél órás szünet, ami alatt vagy mindenhol éppen a beállások mentek, vagy olyan zenekarok mentek, akiknek még a nevét sem hallottam. Pedig még volt hátra egy Sex Action és egy Soerii és Poolek. Utóbbi zenekarról eddig nem sokat hallottam, csak hogy a koncertjeik alatt megjelennek a színpadon kurvák, törpék, művér és kétméteres péniszek, ez viszont elég érdekesnek bizonyult volna, hogy megnézzük. Viszont a másfél órás „koncertkereső bolyongás” (melynek egyetlen zenéhez kapcsolódó pontja, hogy legalább a Gépindulót elkaptuk Kalapácson), úgy kifárasztott mindenkit, hogy nem bírtuk ébren, és a szombati napra tartalékolva erőinket kidőltünk. Pedig a törpék tényleg érdekeltek…

Harmadik nap:

Jó hír, második nap sem raboltak ki minket! Reggeli és az ismét előjövő „szesztilalom” problémájával szembesülve kiültünk a Maláta Bárba beszélgetni, viszont megzavartak minket valami színi előadással, amelynek az előadóit nem akarom megbántani, mert biztos sokat készültek, de annyira nem jött át a jelen lévő másnapos, varacskos disznóknak. Az egész poénja az volt, mikor a színpad berendezése alatt kihozott egy szőnyeget az egyik szervező, és elkezdte kirázni belőle a port, erre valaki hátulról beüvöltött, hogy „mi van Ali, nem indul?”. Ezután átültünk a Jéger Bárba hamis karaoke-t hallgatni. Meglepve vettük észre, hogy az előző években megszokott műsorvezető helyett egy új jött a fesztiválra, aki tajságban egyező szinten volt az előzővel, de testsúlyban előnyt élvezett elődjével szemben. Következő emlékem, hogy 18:30-at üt az óra és irány a PASO koncert a Nagyszínpadon! Itt igazából nem ért meglepetés, jó volt a hangulat, jól szólt élőben a cucc, az egyetlen probléma az volt, hogy a 18:30-as kezdésre nem tudtak sokan felpörögni, ugyanis a fesztiválozók egy része már ki volt ütve, míg a másik fele éppen, hogy csak egy pár pohár sörszörpön volt túl. Annak ellenére én jót ugráltam, csak így a verőfényes napsütésben, viszonylag kevés közönség előtt lagymatagnak tűnt. PASO után átmentünk belehallgatni a Magashegyi Undergroundra, ami ismét meglepetéssel szolgált, mert egyrészről nem volt olyan homi zene, mint vártam, másrészről pedig a dobos valami elementáris erővel verte a bőröket, így néha olyan illúzióm volt, mintha rock koncerten lettem volna. Azért végig nem hallgattuk a bulit, hanem átrohantunk Prosecturára, ahol sikeresen elcsíptük egyik kedvenc nótámat, melynek címe Iszok (Szia Vili!), majd a súlyosabb sérüléseket elkerülendő, inkább némi utántöltés után meglátogattuk a 30Y-t a Nagyszínpadon. Volt szerencsém pár héttel korábban látni őket az egyetemi napokon, és azt kell hogy mondjam, annál a produkciónál csak jobbat nyújthattak, és nyújtottak is. Jó kis koncert volt, addigra már méretes tömeg verődött össze, volt hangulat meg minden jóság. Ezt követően némi képszakadás van, egyszer még csak a Belgára bólogattam egy fél szám erejéig, majd utána hirtelen 0:30 lett és már a Subscribe-ra léggitározok és üvöltözök, annak ellenére, hogy még sohasem hallottam egy számukat sem. De ott és akkor egész igényes zenének tűnt, energikus volt a két frontember, azóta pedig már beszereztem az új lemezüket is, de még csak az ismerkedés fázisában vagyok vele. Innentől kezdve minden célunk az volt, hogy ébren kibírjuk a 2:20kor kezdő Tesco Disco-ig, de sajnos kudarcot vallottunk, olyan 1:45 fele az agy még húzta volna, de a test már megálljt parancsolt. Ezúton is kérném a szervezőket, hogy jövőre tegyék legalább egy órával előbbre, mert tavaly is hasonló okok miatt hagytuk, annak ellenére, hogy nagyon szerettünk volna ott lenni a bulijukon.

Idén olyan nevetséges indokkal, mint érettségi, kénytelen voltam kihagyni az utolsó napot (na jó, az utolsó kettőt, de kétlem, hogy hétfőn a szervezőkön és a fellépőkön kívül sokan lettek volna). Így összességében azt tudom mondani, hogy ez a fesztivál jó élmény volt, mint mindig, viszont az előző évekhez képest sokkal több hibát követtek el a szervezők, amit muszáj lesz kijavítaniuk jövőre, ha nem akarják, elveszíteni az „ember arcú fesztivál” imidzsüket, és ezzel a közönséget. Ezek a hibák akkor lettek volna elfogadhatók, ha egy új fesztiválról lett volna szó, viszotn ez már a (jubileumi) ötödik volt! Nem kell ide Twisted Sister meg Flúgos Futam (bár párszor ahhoz hasonlított a dolog), csak a jól megszokott szint kell, és belegondolni, hogy mivel lehet a látogatók ottlétét élvezetesebbé tenni. Elárulom, nem a 3 órás várakoztatással, a délután 3kor nyitó sörcsapokkal, a nulla biztonsággal és az indokolatlanul elkobzott fémbögrével.