Mosollyal az arcon- Én meg az Ének – emléxel? lemezbemutató a Gödörben

"Az milyen dolog, hogy egy koncerten azért vagy megvadulva, hogy játsszák el még egyszer a mackódalt?"

Most óriási bizalmam van Bérczesi Róbertben. Remélhetőleg sikerült lejönnie a drogokról, és végre visszatér. Hogy ez miért lenne fontos? Mert ez az ember egy zseni. Kiss Tibor és Lovasi András mellett a harmadik legjobb kortárs dalszövegíró, emellett remek zenész, és fantasztikus hangja van. És most ennyit a fényezésről.

Tegnap este Bérczesi feldolgozás albumának lemezbemutatója volt a Gödörben, 1500 forintért, amihez a kedves vendég megkapta a lemez egy dedikált, sorszámozott példáját (külön meglepetés volt, hogy az általam várt gagyi, papírtokos megoldás helyett rendes tokban kaptuk a CD-t). Ez a fajta koncertszervezői koncepció végtelenül szimpatikus volt számomra, illetve mivel mint minden rendes magyar fiatal, nekem is volt kb. egy évem, amíg hiperkarmán éltem, tehát úgy éreztem, ezt nem lehet kihagyni. Őszintén bevallom, az előzenekart megint nem sikerült megtekinteni, pedig a Panírozott Barikák (vagy Barikád, vagy mi a répa) az üvegen keresztül egész jónak tűnt. De az a fránya előzőleg elfogyasztott szilvapálinka inkább a hátsó rész felé vezetett minket ahol is két széket vadászva inkább erőt gyűjtöttünk a főkoncertre.
Az Én meg az Ének formáció elvileg Bérczesi saját produkciója, de a koncerten sok zenésszel volt a zenekar kiegészülve, a legtöbbjük közös halmazt képez az újjáalakult hiperkarmával. Így bármennyire is jó volt a koncert, nehéz volt kiverni a fejemből, hogy ez a program igazából a hiperkarma visszatérésének felszopó lánya, egy kis reklám, egy kis próba, hogy megy a közönség előtt a régi zenésztársakkal. Ha az is volt, jól végezte a dolgát.

Maga a koncert kissé késve kezdődött, de pont időben ahhoz, hogy nagyjából megteljen a hely (és ahhoz is, hogy kiürüljön a pénztárcánk), de azért telt házról nem lehetett beszélni. A dalok a lemezen akusztikusan vannak felvéve, itt pedig elektromos gitárral voltak eljátszva, és sokkal jobban is szóltak. Bérczesi átértelmezései zseniálisak, hallhattunk dalokat a Kispáltól, a Bonanza Banzaitól, Zorántól, az Európa Kiadódótól, sőt még az Idő Urai című zseniális magyar rajzfilm egyik betétdalát is. Az egyik csúcspont pedig a Mackódal volt, ezt még meghallgattuk volna jó párszor. Talán egy dal van, ami nem lett jól eltalálva, ez a Beatrice Nagyvárosi farkasa, ez nekem ott még nem tűnt fel, viszont ma a CD-n meghallgatva rá kellett jönnöm, hogy ebben valami tényleg nem stimmel. Ezen felül a koncert nagyon jól sikerült, jó volt újra látni Robit a színpadon, jó volt látni, hogy a zenészek mosolyogva játszották el ezeket a dalokat, amelyek pont így működtek, hogy se a közönség, se a zenekar nem vette őket túl komolyan. Ezek a számok ritkán érik el a két percet, ennek megfelelően a koncerten el is hangzott az összes, és így is még bőven 40 percen belül voltunk. A közönség pedig teljesen be volt indulva, én még sohasem hallottam ilyen kevés embert ilyen hangosan éljenezni és követelni a ráadást. Jött is menetrendszerűen, viszont nem az, amire számítottunk. Én úgy tippeltem, mint az eddigi legutolsó Biorobot koncerten a közönség kedvenc nótákat eljátsszák újra, ehelyett azonban eljátszották a mackódal refrénjét és egy hiperkarma dalt (a felejtőt btw)! Na ott megvadult a nép. Aki eddig egyhelyben állt és csak a fejét mozgatta a sörét markolva és a tökét vakargatva, az is elkezdett ugrálni, hihetetlen volt rádöbbenni, hogy az emberek mennyire szerették ezt a zenekart és sokaknak milyen meghatározó élményt jelentettek. Ezután nem lehetett megcsinálni, hogy nem jönnek vissza újra, szinte felrobbant az egész terem, erre megjelent Robi, felhívta a dobost és elnyomott még egy hiperkarma számot. Na ott olyan érzésem volt mint legutóbb a Kispál búcsúkoncerten, hogy élve meggyújtottam volna magam, ha ezt kihagyom. Hihetetlenül együtt volt a közönség és a zenekar, ők pedig meghálálták a bizalmat, és ami külön öröm volt, hogy a hangosítás is teljesen korrektül szólt. Amint kiszabadultunk a fülledt teremből a szabad levegőre, az embereket kerülgetve nem bírtam letörölni a mosolyt az arcomról. Ahogy láttam nem voltam ezzel egyedül.

Na, ezért vetettem én minden bizalmamat Bérczesi Róbertbe. A tavalyi Kispál feloszlás óta minden fesztivál magyar headlinere vagy a Quimby, már ha az adott fesztivál ki tudja csengetni a megemelkedett tarifájukat vagy a Kiscsillag, amit én személy szerint egy jobb háttérzeneként tudok csak értelmezni. Szóval van itt bizony ám űr, amit be kell tölteni és a hiperkarmánál jobb megoldást el sem tudok képzelni. Hajrá!

A fotó minőségéért elnézést, elkészüléséért pedig köszönet Boci mamának!